Starpath – Kik vagyunk mi

Eija Kuukari & Patrick Winquist

A saját spirituális fejlődésünk útjai, az utóbbi 30 év tapasztalataival a jelen életünkben, vezettek minket ehhez a munkához, melyet a legfontosabbnak tartunk ebben a nagy változásokkal teli időszakában.

Az a küldetésünk, hogy információval, oktatással, és eszközökkel segítsünk a lelkek rezgéseinek, emlékeinek tisztításában, hogy megtalálják az utat az Isteni Énjükhöz.

Ezt a munkát Patrik által csatornázással született könyvek és kártyák segítik. A Saját Felsőbbrendűség az, amire az összes lélek vágyik, mivel azon keresztül érhető el mindaz, amire mindannyian vágyunk, és amit kutatunk.

Összejöveteleket, előadásokat és kurzusokat tartunk a tisztulással kapcsolatos feladatokról, és hogyan lehet a segítségükkel fejlődni spirituális lényként.

Több csoport már foglalkozik magukban ezzel a feladattal, mely nagy mértékben befolyásolhatja az emberiség kollektív energiáját.

A saját magunkért tett erőfeszítés így az egész emberiséget is szolgálja. Itt az idő, hogy összefogjunk.

Foglalkozunk személyes tanácsadással, lélekelemzéseket készítünk, és energiagyógyítást alkalmazunk. Tisztítunk helyeket is, házakat, és az elhunytaknak segítünk eljutni a Fényhez. A munkánkat saját Felsőbbrendű énünkön keresztül és számos lelkes Fény képviselőjének segítségével végezzük.

NE GONDOLKOZZ EMBERI LÈNYÉNT!

Sokoldalú lény vagy!

Luxia-Method™ segíteni fog a saját rezgésed emelésében és a csatlakozás a Felsőbbrendű énedhez.

A saját rezgéseink tisztítása most aktuálisabb és sürgősebb, mint gondolnánk. A kozmikus események roppant aktívak, és a Főldbolygónk a lakóival együtt erősen reagálnak azokra. De minél negatívabban reagál az emberiség, annál negatívabb jövőt alkot.

Háborúk, terroristatámadások, szenvedés, verseny, önző hozzáállás stb. mindez energiaként raktározódik be a kollektív zónába, ahonnan visszatükröződik a földre konkrét események és tettek formájában. Végtelen körforgás, melyet le kell állítani a megfelelő feladatokkal. A negatív és sötét dolgok letagadása nem lehet megoldás, hanem a megoldás a tisztításban rejlik.

Magunkkal kezdődik a munka! A rezgések tisztítása a mindennapi feladataink része, és ehhez ébernek kell lenni, a lélek helyzetét fel kell ismerni, fel kell szabadulni a beprogramozások alól és segítségül kérni a Fényt. Felelősségteljes feladat a sötétség távoltartása a világból.

A saját munkádon keresztül példát mutathatsz másoknak és helyes információt oszthatsz meg. A földön több csillagtudat létezik, melyek még nem fogtak hozzá ahhoz a munkához, amiért ide érkeztek. Lehet, hogy te egy vagy közülük? A tisztítással kapcsolatos munkával ki lehet fényesíteni saját kapcsolatunkat és végül minden irányítást megkaphatunk és azon keresztül az ismereteket. Itt az idő visszatérni a saját Isteni énünkhöz.