Fény Hordozói Északról

Közületek biztosan sokan hallottátok a mondatot: Északról jön a Fény. Én is már a 90-es években és utána sokszor gondolkodtam rajta, hogy vajon honnan erednek ennek a mondatnak a gyökerei. A mondatot spirituális változással kapcsolják össze és egy olyan időszakkal az emberiségben, amikor a fényre tényleg szükség van.

E gondolat mögött a spirituális fénynek innen Északról való előemelkedése áll és azt mondják, hogy a mondás anyja maga H.P.Blavatsky. Blavatsky a teozófiai mozgalom alapítója volt és szintén mindazt a tudást az emberiség számára csatornázta. A Titkos Tanítás az ő fő műve.

Nálunk Finnországban a teozófia legnagyobb karaktere természetesen Pekka Ervast (1875-1934) volt. Ő részt vett a Finn teozófiai társaság alapításában és több mint húsz évig a főtitkáraként működött. Ervast szorgalmas előadó volt és többek között több alkalommal látogatott Stockholmba és a teozófiai világképről tartott előadásokat.

Ervast nemzetközi kapcsolatai közül példaként említhetjük az 1900-as év skandináv teozófiai mozgalom éves találkozóját Stockholmban, ahol Ervast a teozófiai mozgalom alapító tagjának H.S.Olcott tolmácsaként működött. Olcott viszont közeli barát volt magával Blavatski-val. Ervast tehát már fiatalon, a húszas éveiben lévő férfiként, mély tanítást kapott igaz forrásból.

Ervast másik jelentős ismerőse és szintén támogatója volt grófnő Constance Wachtmeister, aki az olasz származásától függetlenül hosszú időszakokon át Svédországban lakott. Éppen ez a grófnő hozta az északi országokba ezt a híres mondást. A grófnő szintén Blavatsky közeli barátja volt és ez a mondás eredetileg tehát magától H.P.B-tól származik. Az elmondások szerint a grófnő pontosan így idézte Blavatsky-t: “Úgy tűnik, hogy minden összeomlik a lábunk alatt és a sötétség uralkodik a világban. Emlékezzenek a teozófok akkor arra, hogy a tekintetüket Észak felé fordítsák, mivel Finnországból jön a Fény. Így mondja Blavatsky.” Egyes későbbi szövegekben éppen Pekka Ervast-ot emelték annak elhozójává, mivel neki volt a nagy feladata, hogy a szent tudást úgy egyesítse, hogy az egy úttá váljon, amelyet mindenki járhatna.

Ervast-ot több alkalommal csábítgatták arra, hogy Svédországban maradjon, de ő úgy érezte, hogy Finnországban van rá szükség, mivel az ő saját látomásai Finnországot érintették és a Finn nemzetnek védő szellemét és az ő feladatát. Ő bizony aktívan munkálkodott azért, hogy Fényt hozzon az emberek életébe és egyértelmű spirituális élethez való útmutatásokat adott, mesterünk Jézus Hegyi Beszédének megfelelően.

Az utóbbi években gyakran elmélkedtem azon, hogy miért olyan nehéz sokszor a spiritualitás megvalósítása a hétköznapokban. Ezzel arra gondolok, hogy attól függetlenül, hogy Finnország egyértelmű útmutatásokat kapott egy nagyon magas szintről, azokat itt nem sajátították el, méghozzá az un. spirituális körökben sem. Épp ellenkezőleg, Ervast személységéből és munkálkodásából mindenféle negatívat és csúnyát próbáltak előásni annak érdekében, hogy az ő eredményeit és az emberiségnek való üzenetét azok által bemocskolhassák sőt, mi több, megsemmisíthessék.

Tehát miért van úgy, hogy azokat, akik elhozzák a jó és egyértelmű útmutatásokat ahhoz, hogy egyáltalán hogyan törekedjünk a jobb emberként létezés irányába, őket mindig a saját földükön “keresztre feszítik.” Mi finnekként meg is kérdezhetjük, ezt tettük-e mi is azzal a mesterrel, akit az országunknak adtak. Tiszteltük-e azt a hagyatékot, amelyet ránk hagytak és útmutatásul adtak?

A spirituális hagyatékunk, a gyökereink teozófikus-krisztozófikus eredetűek, de azok bizony Kalevala-ba nyúlnak. A finn nép feladata a Fénynek fenntartójaként és az emberiség új, habár régi tudásra alapozott “vallásának” vagy spirituális ösvényének fáklyájaként és haladójaként minden más “kuruzslás/szélhámosság” által lett eltaposva. Miért van ez így? A saját tapasztalatom mint kereső az, hogy az ember alapenergiái közül egy pár viszi el a győzelmet a fénytől és a saját spirituális munkától és azok a lustaság és az önzőség. Még a spiritualitásból is valamit saját maguk számára keresnek és a keresés nem mindig alapozódik a mélységes Isteni igazságra való vágyakozásra, amelyre Ervast által hozott élet útmutatásai és sok könyv megadják a szent válaszukat. Mivel ő teremtette ide Finnországba azt az alapzatot, amelyre a jelen idő igaz spiritualitása építhet. Határozottan és biztosan az igazságra támaszkodva.

Bennünk finnekben van szintén traumahagyaték, ami minket spirituális értelemben elég lassúvá és bizonytalanná tesz és gyakran olyanná, hogy csak bámuljuk a képmutatást. A spiritualitásban is állandóan Finnországon kívül keressük a segítséget és sajnos bizony gyakran a téves forrásokból is érkező küldöttek mondanivalóját lelkesedéssel befogadjuk. Mi a baj, hogyan javítsuk ki ezt a lassúságot vagy az attól való idegenkedést, hogy befogadjunk olyasvalamit, ami tartós, ami megadja az ösvényt mindenki számára, amit a hétköznapokban járhatunk ahelyett, hogy a gurukat és a celebeket követjük csak önmagukért.

Most lenne a mi időnk, hogy összeszedjük magunkat és egyesüljünk annak érdekében, hogy a Fény fáklyája a lehető legnagyobb legyen. Együtt, mindannyian, akik a spiritualitásra ébredtünk, olyannyival sokkal többet tudunk tenni, mint egyetlen kis csoportok. Mi elindíthatnánk az új korszakot, amely erre a spirituális hagyatékunkra és a szép útmutatásaira lenne alapozva és ezeket a jelen időhöz felújítva, életünk részeként alkalmazhatnánk.

Most tehát kérdezem, ki hordozza hát a Fény fáklyáját, talán azok kivételével, akik a Szent Útmutatások szerint igyekeznek élni? Ki nyitja ki az ajtót ahhoz a tudás, bölcsesség és szeretet Kozmikus Templomához, amit a földünkön már száz évvel ezelőtt felállítottak? Ki halad a Fényt hordozva, az útmutatásokat az életében úgy betartva, hogy mások is lássák és végül kövessék?

Mivel most van itt az idő. Most kezd el minden összeomlani a lábunk alatt és a világban tényleg a sötétség uralkodik, amilyet még talán Ervast se hitt volna eljövendőnek. Az emberiség mintha egy marcangoló farkas fogai közt lenne, segítségért kiáltva és még is mindig újra és újra ugyanannak a farkasnak az irányába fordul vissza segítséget kérve és ebbe hiába bízva. Félünk a farkastól, körbe körbe járunk, közös spirituális cél nélkül. Az emberiség a legmélyebb illúziójában él, amelyből azonban végül mindenki felébredhetne.

Most szükség van a Fény hordozóira, bátor példákra és erős saját magukba és az adott feladatukba bízókra. Már nincs többé szükségünk a spirituális könyvek százaira, hanem csak arra az egyre, amelyben megvan az igazság és a tudás, hogyan cselekedjünk annak érdekében, hogy a Fény végül Északról jöhessen. Annak az alapzatnak segítségével, amit ide egyszer a Fényből öntöttek.

Fény a szeretet, ami mindent magába foglal, ítélkezés nélkül és senkit sem hagy hátra. Fény az Igazság, amit követve rátalálunk az útra, ami végül maga az élet. Fény a mindannyiunk ajándéka, amit hálásan kellene hordoznunk, mindenki javára. Fény, ami bennünk is áramlik, a végtelen teremtő és életet fenntartó Forrásból származik. Fény nélkül semmi élő nem létezne, te se. A mi Isteni feladatunk a földön, hogy ennek a Fénynek a hordozóiként működjünk, ugyanakkor reményt adva másoknak is, eszközöket és a változásba való hitet, amit együtt megtehetünk. A tudás, az igazság és az eszközök az a Fény, amit innen tovább közvetíthetünk. Épp most van szükségünk Fényre az egész világban, amikor a sötétség időszaka van.

Legyen tehát Észak Fényének ideje!